A túlóra

 - Jó reggelt. - duruzsolta Evelin férje fülébe, majd lágyan megcsókolta borostás arcélét. Szorosan hozzásimult a hátához, egyik kezével gyengéden cirógatni kezdte a férfi fedetlen oldalát, hogy végül kicsit előre dőlve belenyúljon a boxerébe. Érezte, ahogy szíve szaporábban kezd el verni, miközben rámarkolt az alsónadrág tartalmára hevesen csókolt bele férje nyakába.

- Most ne. - lökte el a férfi gyengéden, embrió pózba húzva magát, hogy a nő ne is férjen hozzá reggeli merevedéséhez.

- Mi a baj? - duruzsolta Evelin tántoríthatatlanul, tovább csókolgatva férje vállát.

- Nincs kedvem. - nyögte Robi álomittas hangon.

- De olyan rég volt már...

- Azt mondtam, most ne. - az ágy túlsó végébe húzódott, durva hangvétele keserű ízt hagyott Evelin szájában. Érezte, ahogy a torkát összeszorítja a kikívánkozó sírás, de nem hagyott teret neki, ehelyett sértetten kibújt a takaró alól, és nekiállt a reggeli készülődésnek. Fél füllel hallotta, ahogy Robi pillanatok alatt visszaaludt, rekedtes horkolása azt az érzést keltette benne, mintha az elmúlt reggel- és az azt megelőző vagy száz ugyanilyen- meg se történt volna.

Szó nélkül lépett ki közös lakásuk ajtaján, hogy aztán sietősen kopogjon végig a repedezett járdán, fényesre suvickolt tűsarkú cipőjében, melynek orrát ezen a pár száz méteren is alaposan belepte a sár.

- A pótlóbusz a túloldalon indul, az éjszakai megállójából. - mordult rá a BKV-dolgozó a sárga felirat mellől, ami kéretlenül harsogta a metró ismételt meghibásodásának hírét. Mintha tudná, hogy az éjszakai busz hol áll meg. Idejét se tudta már, mikor voltak Robival valahol olyan sokáig, hogy már az éjszakai busszal kelljen hazajönniük.

Némi késéssel, csapzottan ért be a munkahelyére, hogy az asztalára tapasztott kis cetlikből értesüljön az elmúlt fél óra nem fogadott hívásairól. A főnöke is köztük volt. Remek. Igenis lehet még rosszabb a reggel.

- Napsugaras jóreggeltet! - perdült elé asztalszomszédja gurulós székén, felháborítóan jókedvűen. - Ahogy látom, te is találkoztál a kiégett metróval.

- Ja. - Evelin morcosan vetette le magáról kabátját, szerteszét szórva róla a lepergő esőcseppeket. - Utálatos időt választott magának, legalább az eső ne esne. Azt a pár megállót gyalog is letudom.

- Ebben a cipőben? - kuncogott Anita, rábökve a csinos fekete magassarkúra. Ami annyira most mégsem volt olyan csinos, sárfoltokkal és poros esőcseppekkel tarkítva. - Jól látom, hogy ez a "rossz kedvem van ma" cipőd?

- Robi ma megint undok volt reggel. - ismerte el Evelin. - Én nem tudom, mi van vele, most már lassan semmi újat nem tudok bevetni, hogy hozzám érjen. - Anita arca elkomolyodott. Száját félrehúzva méregette barátnőjét, mint aki nem igazán tudja eldönteni, hogy kimondja-e amit gondol.

- Nem lehet hogy... Tudod... Van valakije? - tette fel a kérdést óvatosan.

- Robinak? Szeretője? Esélytelen.

- Gondolj csak bele. Már ki tudja, mióta nem voltatok együtt, és mostanság mintha mindig túlórázna. Nem gyanús ez egy kicsit?

- Nehéz időszak ez a cégnél, sokat kell dolgoznia. - védekezett Evelin, de ő is érezte, hogy elég gyenge lábakon áll az érvelése. Anita sokatmondón vállat vont, majd visszagurult saját asztala elé, ahogy észrevette főnöküket közeledni.

Este Evelin fáradtan lépett be lakásuk ajtaján, megkönnyebbülve rúgva le magáról legszebb cipőjét. Csak remélni merte, hogy nem ment tönkre ebben az időben. Hamarabb ért haza, mint Robi, de ezen nem lepődött meg. Férje az utóbbi időben tényleg folyamatosan túlórázott. Lehet, hogy Anitának igaza van? Sosem nézte volna ki a mindig szavahihető, megbízható mintaférjből, hogy erre vetemedne. Az, hogy az utóbbi időben az intimitás köztük a nullához konvergál inkább csak egy különös anomáliaként élt a fejében, eszébe sem jutott, hogy esetleg vaj lenne a füle mögött.

Az eső halkan kopogott az ablakpárkányon, a bukóra nyitott ablakon finom ózonillat áradt befelé. Evelin az ablak előtt álló íróasztalhoz ült, hogy beizzítsa férje számítógépét. Lassan tíz éve házasok és eddig sosem volt ilyesmire példa. De Anita bogarat ültetett a fülébe, és egyszerűen nem tudott megnyugodni, a gondolat egész nap olyannyira kínozta, hogy képtelen volt bármi másra koncentrálni. Nem tudott nyugodt maradni, muszáj volt utánajárnia a dolognak. Még ha valójában arra is számított, hogy kiderül a paranoiája és hogy teljesen feleslegesen kutakodik Robi után.

Vagy mégsem. Érezte, ahogy kiveri a hideg veríték, amint férje közösségi média felületein sorra rendkívül ízléstelen üzenetváltásokat talált egyik kolléganőjével. A képek, amiket küldözgettek egymásnak kifejezetten mocskosak voltak. Néhány üzenetbe beleolvasva egyszerűen nem ismert a férjére. Nem is tudta, hogy ilyen vágyai vannak. Pedig ő azt hitte, mindent megbeszélhetnek egymással. Még sírni is elfelejtett a sokktól, elhűlve nézte a képernyőn világító képeket, a betűk egy egységes, olvashatatlan masszává olvadtak össze szemei előtt.

Akármennyire is fájt, készített néhány fényképet, hátha később jól jönnek még. Hátha újabb olvasatra teljesen más lesz. Hátha nem is azt látta a fotókon, amit. A kanapéra kuckózott egy pohár borral a kezében, ölébe véve saját laptopját, és csak kínozta magát a képekkel és a gondolattal, hogy mi történt. Hogy nem vette észre a jeleket? Utólag most már persze minden a helyére került. Mégis, hogy lehetett ennyire vak és naiv? Hogy hihette azt, hogy Robi nem ilyen?

Kapkodva nyitott új ablakot a böngészőjében, amikor meghallotta a kulcsot csörögni a zárban. Férje csak egy kósza köszönésre méltatta, egyből sietett is zuhanyozni. Magára zárta a fürdőszoba ajtaját, korábban ezt sem csinálta. Evelinnek mégsem tűnt fel eddig. Bizonyára most mossa le magáról a mindenféle nedveket, amiket a késő esti légyotton szerzett. Hogy rohadna le a...

- Drágám, kérsz vacsorát? - szólt be a fürdőszoba ajtaján keresztül, túlkiabálva a víz zubogását. Mint bármelyik másik este, mintha nem most tört volna darabokra az élete. Azaz nem, az élete már korábban romokban hevert. Az életének illúziója viszont most tűnt el végleg.

- Nem, már nem vagyok éhes! - jött az utóbbi időben megszokott válasz. Hát persze. Biztos valami romantikus vacsorán voltak kettesben. Amire őt már évek óta nem vitte el. Vagy csak elment az étvágya azoktól a gusztustalanságoktól, amiket szex álnéven műveltek egymással a némberrel. Nem is értette, mégis hogyhogy nem tűnt fel a változás? Régen odavolt érte a férfi. A csillagokat is lehozta az égből, csak hogy egyáltalán randizni elmenjen vele. A házasságuk első pár éve is tökéletes volt. Mégis, mi romolhatott el? És mégis, miért nem ő volt az első, aki erről értesült? Annyira jó lett volna, ha Robi egyszerűen csak elmondja, ha valami hiányzik neki. De így, hogy átverte... Így esély sincs a javításra, ennek már vége.

Evelin elmélyülten tanulmányozta a cafka Facebook profilját. Ő maga is házas volt, az adatlap elmondása szerint. Két gyerekkel, ráadásul. Komolyan, erre a ribire cseréli le? Még a haja is milyen?! Ugyan dátum nem szerepelt az oldalon, de ránézésre is egyértelműen idősebb volt nála. Nem is kevéssel. A második pohár bor elfogyasztása után hirtelen ragyogó ötlete támadt. Lehet, hogy kicsinyes a bosszú, de annál édesebb. Ismerősnek jelölte a nőcske férjét, aki meglepően hamar reagált a jelölésre. Úgy, szóval most elérhető. Nagyszerű.

Mindenféle bevezető nélkül elküldte neki a képeket, amiket Robi és a ringyó beszélgetéseiről készített. Figyelte, ahogy a kis köröcske a képek jobb alsó sarkában először szürkére vált, majd megjelent a férfi arcképe. Szóval megnyitotta az üzenetet és látta. A chat-ablakban párszor megjelent a három pötty, mintha a férfi írt volna valamit, majd eltűnt. Talán ő sem tudott mit mondani erre. Végül csak egy felfelé mutató hüvelykujj képe érkezett. Evelin, mint aki jól végezte a dolgát, szinte megkönnyebbülten feküdt be Robi mellé az ágyba. Ugyanúgy, mint bármelyik másik este.

Másnap péntek volt. A kedvenc napja. Péntekenként csak háromig dolgozik, utána élvezheti a hétvégét. Végre elintézheti az egész héten halogatott házimunkát. Talán most sütni is fog valami finomat. Délután, a rövid és könnyű munkanapot letudva, meglepően nyugodtan ért haza. Hétfőre már kért időpontot az ügyvédhez, azt hitte, elszomorítja majd a válás gondolata, de pont ellenkezőleg. Furcsán felszabadította az igazság, ráébresztette annyi sok problémára és kihagyott lehetőségre. Megjátszott jókedvvel tett-vett a konyhában, amikor Robi meglepő módon még az októberi korai sötétedés ellenére is világosban ért haza. Hónapok óta nem volt erre példa. Bűntudatos tekintettel állt meg előtte a konyhában, szótlanul nézett rá a pult túloldaláról, mint egy kivert kutya az esőben.

Ezek szerint ma nincs túlóra.