A várva várt vendégek

 Tudták, hogy közelednek. Várták őket. Tele izgalommal vegyes félelemmel.

Az országok vezetői eleinte megpróbálták eltitkolni az érkezésüket. De egy ilyen dolgot nem lehet a végtelenségig titokban tartani. Az ilyesmi valahogy mindig kiszivárog. Végül aztán beadták a derekukat, és hivatalos visszaszámlálókat indítottak, amik jelezték, mikorra várhatják őket.

Amikor a számlálón már kevesebb, mint huszonnégy óra szerepelt, az utcák megteltek izgatott emberek tömegeivel, sokan közülük mindenféle morbid jelmezbe öltöztek, ismert sci-fi karaktereket játszottak és legtöbbjük üdvözült mosollyal, várakozón tekintett fel az égre, várva az emberiség történelmének talán legnagyobb eseményét.

Mások a föld alá épített bunkereikbe bújtak el, kifosztották az üzletek tartós élelmiszer és üveges víz készleteit, rettegve az ismeretlentől. Kis antennákat azért felszereltek a bunkereik tetejére, hogy követni tudják az eseményeket.

Amikor a visszaszámlálón már kevesebb, mint tizenkét óra szerepelt, az égen megjelent egy új csillag. Nappal is látható fénye egyre erősödött, éjszaka pedig kifejezetten vakító volt. Egyre csak nőtt, ahogy közeledett.

Minden előrejelzés szerint a Föld felé haladt. Minden grafikon, ábra, az összes rajz azt hirdette minden létező csatornán, hogy bizony ide jönnek. Az embereket akarják megismerni. Ahogy közeledtek, bárki, akinek volt egy távcsöve, ki tudta venni az űrhajó alakját. Egy szürke, elnyújtott gömb forma, körülötte ragyogó fénycsóva, ahogy megkarcolta a Föld légkörét.

Visszafojtott lélegzettel várták, hogy mi lesz a folytatás. Hogy hol szállnak le. Hogy kik vannak benne. Hogy néznek ki. Veszélyesek? Barátságosak? Vajon hasonlítanak ránk?

A visszaszámláló elérte a nulladik percet. A levegőt megtöltötte a hangos zúgás, ormótlan hajtóművek zaja, mintha mindent elsöprő vihar érkezne, mennydörgés és villámlás kíséretében. Az ég elsötétült, a hatalmas szerkezet óriási árnyékot vetett a Földre, fél Európát eltakarta. A szemekben a kíváncsiság helyén a rettegés vette át az uralmat. Szinte fájdalmas csend töltötte be a levegőt.

Megérkeztek. És... És semmi.

Ahogy végigkarcolta a Föld légkörét, a ki tudja, milyen nép építette űrhajó egyenesen tovább haladt. Talán egy kicsit lelassított, de nem foglalkozott az emberekkel. Tovább ment, egyenesen előre, egyenesen a Nap felé.

A Nap felszínéhez érkezve aztán megpihent. A fekete, kör alakú árnyék komótosan körözött a csillag körül, vékony fénycsóva kíséretében szívva el az anyagot tőle. Mintha csak egy kis fekete lyuk lett volna.

Jelenléte lassanként megszokottá vált. Idővel már nem is keltett feltűnést. Az emberek már nem is foglalkoztak vele.

Egészen addig, míg a Nap fénye halványodni nem kezdett.