Csak egy pillanat

 Előre láttam, hogy mi fog történni. Mégsem tettem semmit.

Dermedten álltam a nappali közepén, miközben tágra nyílt szemmel néztem, ahogy kétségbeesett arckifejezéssel kapaszkodik az ablakpárkányba. Körme hangosan csikorgott a friss eső utáni nedves lemezen, szeme ijedten kerekedett ki és segélykérőn nézett egyenesen rám. Pillantásunk összefonódott, én tudtam amit ő nem. Hogy nem tudok rajta segíteni. Bár én vagyok az egyetlen, akire számíthatna, nem tudom megmenteni. Túl messze vagyok.

Aztán eltűnt az ablakpárkány alatt. Kétségbeesett sikoltásommal felvertem a szomszédokat békés délutáni pihenésükből, sorra nyíltak az ablakok. Majd kemény puffanást hallottam. A hatodik emeletről egyenesen a betonra esett.

Akkor láttam őt utoljára.