Dzsinn

 - Rájöttél már, hogy vajon mi lehet? - lépett kollégája mellé Xin, kirázva a homokot izzadt hajából.

- Halvány lila gőzöm sincs - rázta a fejét Dan, majd félredobta a kis ásót a kezéből és elfogadva Xin segítségét kikászálódott lyukból. Jó nagyot kortyolt a felkínált kulacsból, és elgondolkodva méregette a lába előtt elterülő ürességet. - De annyi bizonyos, hogy nem természetes képződmény.

A sivatag felett a nap egyre magasabbra hágott, a tikkasztó hőségben alig nyújtott némi védelmet a fölöttük kifeszített fehér vászon. Nem messze tőlük a beduinok éppen kávét főztek a forró homokon, a kesernyés, intenzív illat lassanként ért csak el a történészekhez a mozdulatlan levegőben.

Xin arcára piszkos csíkokat rajzolt az izzadtságával keveredő sivatagi homok, apró göröngyökbe gyűlt keskeny szeme sarkában és lapos orra mentén.

- Érdekes, hogy a beduinok nem hajlandók közelebb jönni. - kortyolt bele a kulacsba a kis kínai.

- Valami ősi intelemre hivatkoznak, de ők maguk sem tudják, hogy pontosan hogy szól. Csak annyit, hogy kerüljék el ezt a helyet. - vont vállat Dan. - Akárhogy is, fél karom odaadnám, ha megtudhatnám, mit rejt ez a kupola.

Lábával egy kis homokot pöckölt a lyuk széléről az előtte meredő mélységbe. Körülbelül négy méter mélyen egy különös anyagon alig hallhatóan sercentek a homokszemek. A szürke, sima felület akár beton is lehetett volna, de annál simább volt. Jó nagy darabon kiásták már, ebből látszott, hogy minden irányban ívelt, feltehetően egy kupola tetejét találták meg. Minden négyzetcentiméterét óarab vésetek borították. Talán ezek azok az intelmek, amikre a beduinok utaltak.

Dan puha ágyon ébredt, orrát friss eső és buja növényzet illata csapta meg. Kényelmesen nyújtózott a selyem ágyneműn heverve, elégedetten fordult oldalra, majd riadtan ugrott ki az ágyból.

Egy gyönyörű nő feküdt mellette, könyökére támaszkodva, érdeklődve vizslatva a férfit.

- Ki vagy te? - Dan önkéntelenül is ágyéka elé kapta a kezét, pedig alsónadrágja jótékony takarásban részesítette. Valamikor úgy tűnik, levetkőzött, bár semmire sem emlékezett a beduinok kávéfőzése óta.

- Az vagyok, akit csak szeretnél. - duruzsolta a nő kéjesen. Dan életében nem látott még ilyen csodát. Göndör, szőke haj keretezte tökéletes arcát, sötétkék szemeivel némán figyelte a férfit. Dan képtelen volt megállni az arcánál, a lányt csupán egy átlátszó, rózsaszín selyem fátyol takarta. Azazhogy, nem takarta. Tökéletes teste volt. Dan alsónadrágja hirtelen zavaróan szűkössé kezdett válni.

- Hogy kerültem ide? Egyáltalán hol vagyok?

- Itt vagy, az otthonomban. - nyújtózott a lány kecsesen, peckes mellei az ég felé mutattak. Dannek csak most tűnt fel, hogy szürke, egybefüggő boltozat van felettük.

- A kupolában vagyok?

- Mintha valami olyasmit kívántál volna, hogy megtudd, mi van idebent. - ült fel a lány, hosszú lábait elegáns mozdulattal maga alá húzva. - Hát tessék. Nézz csak körül. - széles mozdulattal körbeintett, felhívva Dan figyelmét a környezetére.

Egy hangulatos pavilonban állt, minden irányból a szellőben lengedező függönyök vették körül. A pavilonon kívül zöldellő növényzet, virágok, és mintha egy kis patak csobogását hozta volna feléjük a légáramlat. Nem kifejezetten sivatagi látkép.

- Elképesztő ez a hely. - ámuldozott Dan. - Hogy lehetséges ez a kupolán belül?

- Nekem minden lehetséges. - kuncogott sokatmondón a nő. - Csak kívánni kell, és teljesül.

- Ezért kerültem ide?

- Viszont a kívánságodnak ára van. - bólintott a nő.

Lassan, kecses mozdulattal felállt, a testét borító selyemfátyol lágyan lebbent mögötte, gyönyörűen kiemelve alakját. Dan képtelen volt másfelé nézni. Vagy egyáltalán felfogni, mi történik körülötte.

Egészen addig nem tűnt fel neki a nő szándéka, amíg el nem ért mellé. Addigra az arca furcsán megváltozott. A buja ajkak túlságosan szélesek lettek, a mosoly kegyetlenné vált, az addig gyöngysorra emlékeztető tökéletes fogsor helyén hegyes, zöld fogak sorakoztak. Sötétkék, kéjes szeme aránytalanul nagy lett, és különös, hideg fénnyel tekintett Danre. Közelről a teste sem volt már olyan szépséges, hófehér bőre olyannyira vékony lett, hogy minden ér és belső szerv átlátszott rajta, aszott, az egész teste csontos és ráncos volt.

Dan sikoltva ébredt, egy kórházban feküdt, gépekre kötve. Egy pillanatig még kísértette a különös álom, de ahogy körülnézett és megnyugtatta az emberi civilizáció mindennapos nyüzsgése, a nővérek a folyosón, a kórterem egyhangúsága, lassan sóhajtva dőlt hátra. Furcsán féloldalasnak érezte magát. Oldalra pillantott, és csak a kötést látta.

A kötésen túl pedig a bal karja hűlt helyét.