Kedvhozó - részlet a 4. fejezetből

– Lanadell, gyere, hadd mutassalak be egy régi jó barátomnak! – zökkentett ki hirtelen Narta hangja a bámészkodásból, és a lány kéretlenül is könyéken ragadott, majd vonszolni kezdett maga után egy csapat férfi felé, akik most léptek a bálterembe. Érintésén keresztül azonnal megéreztem az izgatottságát, az én szívem is hirtelen hevesebben kezdett verni tőle. – Szerintem tökéletes pár lennétek! – lelkendezése közben amilyen diszkréten csak tudtam, kihúztam magam a szorításából, ezzel elmúlt a hirtelen támadt izgalmam is, csupán visszafogott kíváncsiság maradt utána. A magas, kecses lányt rendkívüli módon fellelkesítette a terve, észre sem vette, hogy elhúzódtam tőle. 

A sűrű tömegen keresztül elvezetett a palotaőrség díszegyenruháját viselő férfihoz. El kellett ismernem, hogy a magas, szögletes állú fickó világosbarna szakállával és jól fésült hajával kifejezetten vonzó jelenség volt, de a gyomrom lányos remegése helyett csak hideget éreztem. Önkéntelenül is összefontam magam előtt a karjaim, mintha megvédhetném magam a gőg és arrogancia támadásától. Tekintetünk egy pillanatra találkozott, de a csinos halványzöld szempár szinte azonnal ruhám dekoltázsára fókuszált. 

– Ő Lanadell, akiről korábban meséltem – mutatott be Narta, miközben kíméletlenül az ifjú lovag elé lökött, egyenesen kartávon belülre. – Harod pedig a Lenti báró unokaöccse – olyan szemekkel nézett rám, mintha önmagában a pillantásával szeretne üzenni valamit. 

Nem vettem tudomást az arcátlan utalásról, egy elegáns pukedlivel üdvözöltem Rolana legbefolyásosabb bárójának unokaöccsét. 

– Üdvözöllek, nemes hölgyem – Harod hangjától az az érzésem támadt, mintha hangyák mászkálnának a bőröm alatt, kellemetlenül megborzongtam. Még felhúzott falaimon keresztül is éreztem mocskos szándékait. Ennek a férfinak köze nincs a tisztességhez. – Felkérhetlek a következő táncra? 

– Megtiszteltetés lenne, uram – bájosan mosolyogva nyújtottam felé a kezem, lélekben felvérteztem magam az érintéstől azonnal megrohamozó érzelmek kavalkádjával szemben. 

Keze határozottan tapadt a derekamra miközben a tánctérre vezetett. Ránézésre mindent tökéletesen csinált, ahogyan egy úriembertől elvárná az ember. A Lenti báró unokaöccseként nem is meglepő, hogy a legjobb nevelést kapta. Én mégis kellemetlenül éreztem magam a karjai között. Érintésétől éreztem minden piszkos vágyát, ami a közelségemtől csak egyre erősödött benne. Szerencsére vágyai ellenére is tartotta a tisztességes távolságot, így legalább a környezet szemében úgy nézhettünk ki, mint egy elegáns nemes pár. 

Felhangzott a zene, egy lassú, könnyed tánccal indítottunk. Annyit el kellett ismernem, hogy remekül táncolt. 

– Mi szél hozott erre, Lanadell? 

– Természetesen ami minden fiatal lányt – rebegtettem pilláim sejtelmesen. Egy lendületes pörgés végén mélyen behajoltam a karjára, a mozdulattól látványos bepillantást kapott dekoltázsom 42 mélyére. Tekintete elsötétült, érintése parázsként égetett. Szája mégis halvány mosolyra húzódott. 

– Te vagy az a lány, aki az átlagosokat képviseled a miniszterek mellett – jelentette ki csevegő hangon. Ezek szerint elterjedt a hírem. 

– Azon kívül, hogy csendes megfigyelő vagyok a teremben, nem különösebben tudom, hogy miben képviselhetném a varázstalanokat. 

– Szerintem nem is várnak tőled mást – közben keze alig érezhetően lejjebb csúszott a derekamon, mintha csak véletlenül mozdult volna így a tánc közben. Álságos mosolya és gyanúsan csillanó szeme azonban elárulta, hogy nem véletlen történt. 

– Legfeljebb még azt tudom elképzelni, hogy a pódiumra kiállítanak, hadd csodálja mindenki a szépséged. 

A rettenetes bókra visszafojtottam egy gúnyos horkantást, helyette inkább szendén lesütöttem a szemem, és engedtem, hogy tánc közben még közelebb húzzon magához. Majdnem összeért a mellkasunk, nyakamon éreztem meleg lélegzetét. 

– Túlzol, nagyuram – mosolyogtam visszafogottan, mintha zavarba hozna az udvarlása. Nem tűnt jó ötletnek rögtön az első találkozásunkkor magamra haragítani a Lenti báró unokaöccsét. 

– Hát olyannak nézek ki, mint aki hazudna egy nemes hölgynek? – megjátszott sértettséggel tátotta el a száját. Pontosan olyannak nézett ki, de inkább nem válaszoltam. Hallgatásom félreértelmezhette, mert arcán széles mosoly terült el. – Örülök, hogy Narta bemutatott minket egymásnak. 

– Enyém a megtiszteltetés – pukedliztem megkönnyebbülten, miután végre valahára véget ért a zene, és ezzel együtt a tánc is. 

Harod mondott volna valamit, de hirtelen belefagyott a szó. A teremben egy pillanat alatt csend lett, minden fej egyszerre fordult a bejárat felé. A nyomasztó, vihar előtti feszültség betöltötte a levegőt, a tarkómon égnek meredtek a pihék, mintha csak azt várnák, mikor csap le a villám. Ez csak egyet jelenthetett: Őméltósága is megjelent közöttünk. 

Lassú, megfontolt mozdulatokkal lépett be a terembe, a fenyegető légkör úgy kísérte, mint egy hűséges házikedvenc. Ha a hangulat eddig furcsa volt, most egyenesen borús lett. A zene egy fals akkorddal hirtelen megszakadt, az evőeszközök hirtelen csörrenéssel hullottak a tányérba. Székek tömkelege csikordult, ahogy mindenki egyszerre állt fel egy tiszteletteljes meghajlásba a fővarázsló felé. 

A primort láthatóan mindez nem foglalkoztatta. Komótosan helyet foglalt a főasztalnál, egy pohár bort forgatott hos - szú ujjai között, de nem ivott bele, céltalanul meredt maga elé, mintha gondolkodna valamin. Egyszer csak összerezzent, mint aki elfelejtette, merre jár és most jut eszébe, hogy intsen a zenészeknek, akik mindaddig vigyázzban állva várták az engedélyét. Lassú, reszketeg mozdulatokkal szólalt meg az első vonós hangszer, beletelt pár pillanatba, míg a zenekar tagjai visszatértek a korábbi lendületükhöz. 

Kimenekültem a tánctérről, messze Harod nemkívánt érdeklődésétől, vissza a helyemre a sarokban elhelyezett asztalhoz. Csak Donna ült ott, sugárzó mosollyal fogadott, de feketével kihúzott szeme sarka túlságosan feszesnek érződött, mintha nem lenne őszinte a mosolya. 

– Egy temetésen több a vidámság, mint ezen a bálon. Ez mindig ilyen? – súgtam oda a fiatal lánynak, miközben helyet foglaltam mellette. 

– Igen, Őméltóságának van egy ilyen hatása az estélyekre – bólogatott az udvarhölgy. Tekintetét nem vette le a főasztalról. A dentoni követ lányai visszatértek ülőhelyükre, és azonnal közel hajoltak a primorhoz, beszélgetést kezdeményeztek vele, ő azonban csak sötét pillantásokkal és fenyegető szemöldökráncolásokkal kísért egyszavas válaszokkal felelt nekik. Mintha nyűg lenne a lányok érdeklődése. Az egyik nemes hölgy sértetten felhúzta az orrát, és apja aggodalmas fejrázása ellenére is összeszedte a ruháját és dühösen fújtatva kiviharzott a teremből. Fél szemmel láttam, hogy Tiana felkapja a fejét a terem széléről, és egy szó nélkül utána siet.