Meccs

 A karmos mancs egy szempillantás alatt lecsapott, Lauren feje megbicsaklott, szájában vér ízét érezte. Az égő fájdalom csak utána követte.

Egy pillanatra megállt, vett néhány mély levegőt, még a fejét is megrázta, hogy a csengés a füléből végre elmúljon. Beletelt egy kis időbe, amíg rájött, hogy a csengés tulajdonképpen a ring körül kiáltozó nézősereg zsivaja.

Mélyről jövő morgással vetette rá magát ellenfelére, aki alig volt nagyobb nála. Testét fekete, vértől csatakos szőr borította, agyarakkal teleszórt szájából émelyítő bűz áradt. Talán valamelyik foga rohadt. Vérben forgó szemeiben egy cseppnyi értelem sem tükröződött.

Viszont a látszattal ellentétben ellenfele rendkívül intelligens volt. Legalábbis a harcban. Pontosan látta előre Lauren tervét, és a megfelelő pillanatban kitért előtte és bevitte a végső csapást. Holmi fricskaként még egy aprót suhintott lompos farkával, mintha csak bemutatna neki. Felemelt, véres mancsokkal, diadalittasan vonyítva járta körbe a ringet, látványosan hátat fordítva a földön heverő Laurennek. Ennél megalázóbb már nem is lehetne a helyzet. Érezte a haragot forrongani gyomra mélyén, mellkasát feszítette, kitörni kívánkozott belőle. Már majdnem ugrott volna, amikor a nyakörvéből egy hirtelen előtörő elektromos ütés megállásra késztette. Csak egy aprócska ütés volt, amolyan figyelmeztetés-féle.

Azonnal oldalra kapta a fejét, ahol egy fekete, lenyalt hajú, zsíros testű férfi kezében meglátta a nyakörvet irányító készüléket. A fickó látványosan ciccegett, fejét és mutatóujját szinkronban lassan jobbra-balra ingatta. Mintha egy óvodás gyereket róna meg.

Lauren fejében lejátszódott az a rendkívül csábító jelenet, ahogy kiugrik a rácsok között, egyenesen a zsíros testű férfira, kitépi a szívét, és megeteti vele. Majd lehugyozza a hulláját, és közben diadalittasan vonyít, ahogyan ellenfele tette az előbb.

De lenyelte a dühét, és csak egy reményei szerint vérfagyasztó vigyort küldött a férfi felé. Lehajtotta a fejét és megadta magát.

- Jó meccs volt. - lépett elé az öltöző zuhanyzójából kilépve Daarius. Immáron szőrtelen testén valaki időközben alaposan ellátta a sebeit, de még így is csorgott a vér némelyikből. Jóképű fickó volt, így emberi alakjában egy elegáns úriember képét keltette.

- Ja, szerintem is. - morogta Lauren kelletlenül. - Kár, hogy veszítettem. - mosolya nem volt teljesen őszinte.

- Azt is kell valakinek. - nyújtott kezet Daarius búcsúzóul. Felakasztotta az ajtó melletti fogasra a harc közben viselt elektromos nyakörvét, és mentében az ajtóban még kikerülte Ottót. A férfi túlságosan sok zselét kent fekete hajára, így olyan érzése támadt tőle az embernek, mintha a testében felgyülemlett rengeteg túlsúly kicsöpögött volna a feje tetejére.

- Ez nem volt szép. - bökte oda Laurennek, miközben kiszámolta a kezébe a gyűrött papírpénzeket. - Hátulról támadni, miután legyőztek.

- Te mondtad, hogy hagyjam magam.

- Igen. Akkor sem volt szép.

- Megnézném, te hogy viselnéd, ha egy ilyen bájgúnár elgyepálna.

- Engem nem gyepálna el. Én nem vérfarkas vagyok.

- Nem, téged megenne, ha tehetné. - szúrósan néztek egymás szemébe egy pár pillanatig, majd végül Ottó törte meg a hosszúra nyúló csendet.

- Jövő héten újabb meccs. Azon megint veszítened kéne.

Lauren válasz helyett csak mérgesen morgott egyet, és búcsú nélkül lépett ki az öltözőből. A tükörben még látta, ahogy Ottó idegesen igazgatja a gallérját mögötte.

És még ő nevezi magát a gazdájának. Szánalmas.