Piros gomb

2021.03.30

 "Ugyan, mégis mi baj történhetne" gondolta Alex, majd megnyomta a nagy, piros gombot. Annak ellenére, hogy csupán két napja állt a nemzetbiztonsági hivatal alkalmazásában, rendkívül büszke volt magára és már pólót is nyomtattatott, amin csupa nagy betűkkel állt, hogy ő bizony a nemzet őre. Pedig aláírt egy titoktartási szerződést. De nem érdekelte, majd pizsamának használja a pólót.

Gyerekkora óta arról ábrándozott, hogy egyszer egy ilyen hatalmas jelentőségű intézmény részese lesz, ahol olyan döntéseket hoznak, amikbe még az elnöknek sincs beleszólása. Vagy legalábbis nem nagyon. Tulajdonképpen fogalma sem volt róla, mivel foglalkozik a nemzetbiztonsági hivatal, az amerikai akciófilmek és James Bond kalandjai azonban már egészen kicsiként is elvarázsolták, és azóta dédelgetett álma volt, hogy ő is az izgalmas, titokzatos világba csöppenjen.

Most, huszonkét évesen, tanulmányait hátrahagyva, szüleitől távol, végre teljesült ez az álma. És most végre ő is aktívan részese lehet az eseményeknek. Nem kicsit lepődött meg, amikor a piros gomb megnyomása után gyengéd remegést érzett, majd a folyosó ablakán kitekintve látta, hogy az épület melletti ápolt fűvel borított rét mintha kettévált volna és egy hosszúkás, áramvonalas fémrúd emelkedett a magasba. Csak ekkor hangzott fel a fülsiketítő vijjogás az épületben, társulva az éles, villogó piros vészfényekkel.

Az Alex melletti ajtók hirtelen kicsapódtak, és jól öltözött, bizonyára okos és képzett férfiak és nők tucatjai rohantak ki teljes pánikban. Alex sután állt a felmosóvödör mellett, értetlenül figyelve az eseményeket. 

Ezek szerint mégis baj történhet, ha megnyomja a nagy, piros gombot.  

Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el