Szemek

 Azok a szemek.

Bárhol és bármikor felismerném a szemeit. Azok a lila, lelkemet is felemésztő tűzzel égő szemek semmivel össze nem téveszthetők. Egy pillanat alatt a rabjukká váltam, és azóta is a hatásuk alatt állok, pedig már lassan hatvan éve láttam meg őket először.

Sosem felejtem el azt a pillanatot, amikor átható pillantásával mélyen a szemembe nézett. Életemben először.

- Egy espressót kérek, elvitelre. - mondta mély, dörmögő hangján. Én csak álltam ott leforrázva, éreztem, amint a vér az arcomba kúszik, a fülem hegyéig árasztottam magamból a forróságot, és képtelen voltam megszólalni. A lila szemeken kívül semmit sem láttam, betöltötték a teljes látómezőm. Elvarázsoltak.

- Nóri, mit tökölsz már?! Feltartod a sort! - zökkentett ki a révületemből Zoli, aki gondolom csak azért nem billentett hátsón, mert éppen tele volt a keze a frissen sült péksüteményes tálcával. Összerezzentem, és szégyenlősen sütöttem le a szemem. Gyorsan bekapcsoltam a kávégépet, reflex mozdulattal felhabosítottam a langyos tejet, és életem legtökéletesebben sikerült cappucinóját töltöttem a csészébe.

- Lesz még más is? - toltam elé a pulton a csészét, mellékesen egy kis teasütit is mellékelve a csészealjra. Nem mertem a szemébe nézni, inkább az orra környékét fixíroztam. Láttam, ahogy a szája széle megrebben, orra mellett egy alig látható ránc keletkezett.

- Te egy tündér vagy, igaz?

- Tessék? - a kérdése olyannyira meglepett, hogy elfelejtettem azt a varázslatos hatást, amit azok a lila szemek gyakoroltak rám, és ismét a szemébe néztem. Vidáman csillantak, láthatóan jól szórakozott rajtam.

- A névjegyem. - nyújtott át egy kis fekete kártyát, ami a fényre sötétlilán csillant. Sárkány zrt., állt a lapon csillogó arany betűkkel. Mágikus relikviák és értékbecslés. - Hívj fel.

Nem hívtam fel. Sosem láttam többé.

De ezeket a varázslatos szemeket sosem tudnám elfelejteni. Még így is, hogy itt feküdt előttem, üvegesen és fakón meredve a semmibe. Még azzal együtt is, hogy köze nem volt ahhoz a jóképű, fess férfihoz, akivel találkoztam. Egy sötét, rücskös pikkelyekkel borított sárkány fejéből meredtek ki azok a varázslatos, lila szemek, a feketére alvadt vértócsa közepéről, amiből valaki fenyegető feliratot mázolt a mögötte magasodó kőfalra.

Halál a varázslatos lényekre!

- Gyere, nagymama, menjünk innen. - húzott arrébb Luna. Szájában piercing, haja feketére festve, bal vállán tetoválás. Körben egy karmos kéz, keresztben áthúzva. A forradalmárok jele. Szegény lány. Ő nem tudja, hogy üldözik.

Ő nem tudja, hogy közénk tartozik.