Szerelem első látásra

 - Üdv, Todor - intettem oda csak úgy mellékesen az egyébként félelmetes méretű kőóriásnak, aki csak dünnyögött valamit az orra alatt, és hatalmas kalapácsát jó alaposan megcsendítette a fémen, éles szikrákat szórva szerteszét. A hang még sokáig ott vibrált a fülemben, bekúszott az agyam mélyére, szinte éreztem, ahogy az agyvizem is beleremeg. Szerintem Todor nem kedvel. Előfordulhat, hogy régebben sem kedvelt, de szerintem mióta volt az a dolog a lányával, még kevésbé rajong értem.

Gyorsan elsiettem a kőóriások munkaállomása mellett, hogy a gyár egy újabb termében szinte arcul csapjon a forróság. Úgy éreztem magam, mint aki hazaérkezett. Átöltöztem kormos munkaruhámba, és beálltam a többi tűzvarázsló közé melegíteni a kohót. Nem volt egy különösebben kielégítő meló, sőt, ami azt illeti, meglehetősen lealacsonyítónak éreztem, de a környéken nem volt más és varázslás ide vagy oda, lakhatást és ételt nem adnak sehol sem pénz nélkül. Üdv a sárkányok valóságában. Régen még volt a tűzmágiának tisztelete. Ma már bezzeg...

- Bocsánat, Vasil? - Szakította félbe merengésem egy éteri hang. Semennyire sem illett a fémművek közelébe ez a hang, és amint megfordultam, bizony kénytelen voltam megállapítani, hogy a gazdája sem való ide. Nyilván ő is tisztában volt vele, mert szinte ömlött róla az izzadtság. Mégis ott helyben tudtam, hogy bizony ő lesz a feleségem és a gyerekeim anyja. Ilyen nőt nem szabad elszalasztani. Magamra öltöttem hát létező legmegnyerőbb mosolyom, és büszkén kihúztam magam, ahogy egy lépéssel közelebb perdültem hozzá.

- Nem ér, hogy te tudod az én nevem, de én a tiédet nem - kacsintottam kedvesen.

- Nem csodálom, hogy nem tudod, az utóbbi időben mindent megtettél, hogy elkerülj - a mosolya kegyetlen volt. Tekintete szúrós. A mosoly lassanként olvadt le az arcomról, miközben beszélt - Elena vagyok, a munkaügyi osztályról. Az utóbbi időben számos panasz érkezett hozzám, amiknek szeretnék utánajárni. Beszélgetünk? - elegáns mozdulattal intett, hogy kövessem, és én úgy éreztem magam, mintha az addig melegített kohó összes narancssárgán izzó tartalma egyenesen a fejemre borult volna. Lehet, hogy mégsem ő lesz a feleségem és gyerekeim anyja?

Lehajtott fejjel követtem, az előttem ringó, csinos fekete szoknyába bújtatott kerek feneket és hosszú, tökéletes formájú lábakat figyelve. Magassarkúja kopogása még a kőóriások kalapácsainak csattogásain is keresztülhatolt. Olyannyira földöntúli látvány volt, annyira nem illett a környezetbe, hogy egy pillanatra minden megállt. Talán még az olvadt vas is megdermedt tőle. Félelmetes ereje volt, bár elképzelni sem tudtam, milyen lény, az biztos, hogy nem egyszerű nő volt.

A gyárépület melletti irodába mentünk, a magamfajta melós nem igazán jár ebbe a kis helyiségbe. Apró iroda, légkondicionált, cicomás szoba, annak minden kényelmével. Itt ültek a műszakvezetők és a munkaügyesek, a pénzügy meg minden egyéb, akikről azt sem tudom, mit csinálnak.

A biztonsági őr csak sandán rám pillantott, mielőtt a szeme majd' kiesett az üregéből Elenát figyelve. Egyszerű ember volt, látszott az arcán, hogy a nő különleges ereje rá még nagyobb hatással van, mint rám. Pedig azért engem sem hagyott hidegen a jelenség, életem talán legintenzívebb merevedését próbáltam valahogy leplezni, amikor beértünk a nő külön nyíló szobájába és hellyel kínált.

- Frissítőt? - nyújtotta felém a gyöngyöző kancsót csak úgy mellékesen, miután magának is töltött egy pohárral a narancsszeletekkel és mentalevelekkel teleszórt vízből. Kicsit más színvonal volt itt az iroda, mint a kohó mellett dolgozni, azért ezt be kellett látnom. - Nos, Vasil. Az utóbbi időben az a hír járja, hogy nem igazán akaródzik időben beérned dolgozni.

- Csak kétszer értem be némileg később. - próbáltam védeni a védhetetlent, mire Elena felvont szemöldökkel az előtte heverő mappakupacra pillantott. - Talán háromszor.

- Mármint csak ezen a héten. És ma csütörtök van. Nézd, Vasil. - félretette a mappát, és egy sóhaj kíséretében összefonta maga előtt tökéletesen manikűrözött kezeit. Csuklóján elegáns, ezüstből öntött tollakból font karperec csillogott, körbeölelve egy valódi, hófehér madártollat. - Úgy tudom, jól dolgozol, amikor dolgozol, de egyre kevesebbszer fordul elő, hogy érdemi munkát végzel. A múltkor ott volt az az incidens is Todorral. Mégis, hogyan sikerült felbosszantanod egy kőóriást annyira, hogy majdnem agyoncsapott a kalapácsával?

- Költői a kérdés, vagy...?

- Költői. Vasil, ha nem veszed komolyan a munkád, akkor kénytelenek leszünk megválni tőled, pedig ezt senki sem szeretné. Akármennyire is azt hiszed, te sem szeretnél munkanélküli lenni ebben a világban. Nem áll olyan jól a zászló a varázslóknak.

- A zavargásokra gondolsz? - az utóbbi időben a hírek másról se szólnak, csak a régióban egyre gyakrabban előforduló varázslény-ellenes tüntetésekről. Egyre népszerűbb a "hatalmat az embereknek" jelmondat és a sárkányok évezredes politikai hatalma is mintha kezdene megrendülni.

- Igen, a zavargásokra gondolok. Meg egyébként is, a tűzvarázslat ma már nem olyan nagy kincs, mint régebben volt. Sajnos a technológia fejlődésével hogyismondjam... Kezd a képességed antikká válni. - ez fájt.

- Szóval azt mondod, becsüljem meg itt a helyem, ha nem akarok rövid úton éhen halni?

- Finoman fogalmazva... igen. - a fene vigye el az őszinteségét. Bárcsak más körülmények között találkoztunk volna.

- Szóval arra nincs esély, hogy elgyere velem egy randira?

- Mutasd meg, mennyire tudod komolyan venni a munkád, és akkor beszélhetünk. - kacagott fel szívmelengetően. Azt hiszem, szerelmes lettem.

Csak miután visszatértem a kohó mellé és Elena emléke is elhalványult, jöttem rá, hogy a hattyúszűz bűbája alá kerültem. Miután már a forró tűz kiizzasztotta belőlem a maradék gerjedelmet is, jött meg az ihlet, amivel tényleg a feleségemmé tehetem az asszonyt.

Csak el kell lopnom a karperecét. Mi sem egyszerűbb ennél.

Végre újult erővel vetettem bele magam a munkába. Nincs is jobb motiváció, minthogy feleséget szerezzen magának az ember.